Gakuen Heaven
Minden azzal kezdődött, hogy Ito Keita levelet kapott arról, hogy felvették a BL akadémiára, ami az ország egyik legelismertebb iskolája. Amolyan zseniképző, ahova csak úgy juthatnak be az emberek, hogyha valamilyen különleges adottsággal rendelkeznek. Keita azt furcsállja az egészben, hogy ő úgy gondolja, neki semmi sincs. Szerinte tévedés az egész.
DRAMAtical Murder
Aoba Seragaki, egy kettészelt világban éli békés mindennapjait nagyanyjával és barátaival. Közülük néhány folyton arra biztatja, hogy ha már rendelkezik egy Allmate-tel (a Rhyme alapkulcsa és rendszerint kisállatként árusítják), akkor használja ki. Aoba azonban hű marad elveihez és megtagadja a meghívásokat, egészen addig, amíg egy ismeretlen játékos bele nem kényszeríti, és fel nem nyitja a benne lappangó, több mindenkire is kiterjedő múlt pecsétjét...
Yami no Matsuei
A sorozat 4 kisebb történetből áll, az első 3 lényegében a negyedik előkészítése. Az elsőben Hisoka múltját ismerhetjük meg, a második egy hegedűművész története, aki saját hibáján kívül került kapcsolatba a gonosszal, a harmadikban egy klasszikus kísértethajós történetet láthatunk. A negyedik történet - amely 4 részes, míg a többi csak 3, Tsuzuki szomorú története.
Uragiri wa Boku no Namae o Shitteirua
Yuki már kiskorától különlegesnek számít, ám nem tudja, hogy miért. Egyetlen, amire emlékszik, hogy valamiért mindig gyűlölte őt mindenki. Ám egy különös találkozásnak hála az élete teljesen megfordul.
Seiyou Kottou Yougashiten: Antique
Tachibana egy cukrászdát nyit, ahol rövid időn belül a legfurább szerzetek kezdenek el dolgozni. Ám a cukrászda léte nem csupán a női vevők csalogatására szolgál, hanem hogy megtalálják Tachibana elrablóit...
|