Kochouki: Wakaki Nobunaga
Az áltörténelmi sorozat Nobunaga Oda ifjúkorát, hadvezérré válását és az öccse, Nobuyuki elleni küzdelmét mutatja be.
Sekai-ichi Hatsukoi
Omodera Ritsu egy nagy kiadóvállalat örököse, ám apja vállalatnál hiába tehetséges és ügyes, mindenki csak a főnök fiának tekinti, sikereit is ennek számlájára írják. Ennek köszönhetően Ritsu úgy dönt, hogy saját lábára áll és átmegy a Marukawa kiadóhoz, ahol tiszta lappal indulhat. Csakhogy nem a szépirodalomhoz veszik fel, hanem az általa még nem ismert manga osztályra, ráadásul a lányoknak szóló, romantikus, rózsaszín shoujo mangákkal foglalkozó részlegbe, az Emerald szerkesztőségéhez. Takano Masamune a részleg vezetője, aki első ránézésre nem éppen szimpatikus Ritsu számára, például a legelső napján hirtelen megcsókolja, csak azért, hogy a rajzolók ihletet kapjanak.
Allison to Lillia
A történet egy olyan világban játszódik, melynek fejlettségi szintje körülbelül a valós világunk kora huszadik századjáénak felel meg, és melynek egyetlen hatalmas kontinensén két ország osztozik, de ők is háborúban állnak egymással. A csatározásnak már egész hosszú története van, mely egyébként abból indult ki, hogy vajon melyik országban is jelent meg először az ember, de az utóbbi években fegyverszünetet kötöttek. Egy nap Wil épp kisebb diákokat oktat, amikor a távolból egy repülőgép zaja üti meg a fülüket.
Toaru Hikuushi e no Koiuta
A történet 1860-ban játszódik. Rögtön a búcsúzkodással kezdődik, ezt követően végig Isla szigetén és a levegőben zajlik. Isla szigetét a Laputa c. animében látottakhoz tudnám hasonlítani, csak míg az egy kastélynyi terület volt, addig Isla szigete hatalmas. Van tó, hegyek, reptér, iskola, legelő, szántó és egy kisváros, tehát van hely bőven gyakorlatozni és élni, a városlakók pedig gondoskodnak a mindennapi betevőről. Az egész utazás és kiképzés célja az, hogy elérjék a Szent Forrást, majd a „Fellegek Határát”, magyarán szólva felfedezik az ismeretlent, de mivel „az” ismeretlen, nem tudják, mire számítsanak, így szükséges az új pilóták kiképzése.
|