MF Ghost
A nagyon is közeli jövőben az elektromos önvezető autók már elterjedtnek számítanak Japán szerte. Kanata Livington, aki kivételes tehetségnek számít az autóversenyzés terén, éppen befejezte angliai tanulmányait, és hazatér a belső égésű benzinmotorral felszerelt kocsijával az immáron sofőr nélkül száguldó, elektromos autók hazájába, hogy megtalálja az édesapját, valamint kipróbálja magát a japán autóversenyzés világában.
Natsuiro Kiseki
Aizawa Natsumi, a kicsit fiúsan nagyhangú, sportos forgószél váratlanul szembesül azzal, hogy legjobb barátnője, a felnőttesen komoly Mizukoshi Saki nemsokára elköltözik szomszédságából. Natsumit tovább bosszantja Saki titkolózása, aki szinte az utolsó pillanatig nem volt hajlandó közölni vele távozását. A két lány a költözés titkának kirobbanása után napokig nem szól egymáshoz, csak közös barátaik, a halk szavú Tamaki Rinko és a mindig rosszban sántikáló, lustaságáról ismert Hanaki Yuka tudja őket kibékíteni. A béküléshez a shimodai shinto szentélynél található furcsa kő is segítséget nyújt, ami szokatlan varázserővel megáldva képes teljesíteni a négy lány kívánságait, amik az idollá válástól kezdve egészen a testcseréig nyújtanak változatos kalandokat.
Zuoshou Shanglan
A történet a tinédzser Xu Xingze, egy szenvedélyes kosárlabdázó életét követi, aki szeretne csatlakozni a régió legjobb iskolájának kosárlabdacsapatához, miután látta, hogy a sztárjátékosuk megnyerte a Final Four-tornát. Amikor a nővére véletlenül beíratja őt egy hasonló nevű, gyengébb iskolába, Xunak és új barátai szedett-vedett csapatának kell bizonyítania, hogy mit érnek és mit tudnak a pályán a régió legjobb középiskolás játékosai ellen.
Wave!! Surfing Yappe!!
Az oarai-ból származó Hinaoka Masaki középiskolás diák, aki a nyári szünet alatt összebarátkozik a cserediákként érkezett Akitsuki Shóval. A jómodorú, intelligens, sportos és szemrevaló fiú imád szörfözni, így Masaki rajta keresztül ismerkedik meg ezzel a sporttal.
Mou Ippon!
Az előkészítő iskola utolsó dzsúdó versenyét követően Michi és Sanae készen állnak arra, hogy maguk mögött hagyva a sportot megkezdjék a középiskolát. Itt azonban belebotlanak Michi utolsó ellenfelébe, aki az új iskolájuk dzsúdó klubjának megmentéséért küzd.
|