Nerawareta Gakuen
A tavasz az új tanév kezdetét jelenti a kamamurai alsó-középiskolásoknak. Egy új cserediák, Ryoichi Kyogoku érkezik a 8. osztályosokhoz. Ám még ez előtt találkozik történetünk központi alakjával, mondhatni későbbi főhősével, Seki Kenjivel. Nem mindennapi első találkozáshoz van szerencséjük az érintetteknek, ez az első kapocs a történetben. Egy a sok közül. Később kiderül, hogy Kyogoku egy telepata, vagyis inkább egy esper, aki a jövőből érkezett, hogy azt megmentse. Ennek pedig egyetlen módját látja: a mobiltelefonok kitiltását az iskolából.
Choujikuu Yousai Macross
2009-ben a Macross első útjára indul. Az ünnepélyes ceremóniára remek időzítéssel megérkezik a pár ezer hajót számláló földönkívüli Zentraedi flotta. A Macross automata rendszere tüzet nyit a közeledő felderítő hajókra, és megsemmisíti azokat - kell ennél jobb hadüzenet? Global admirális úgy véli, itt az idő kipróbálni a soha nem tesztelt térhajtóművet, ám a felszínhez közel végrehajtott ugrás után a Macross és a köré épült város, a Pluto környékén találja magát. Hab a tortán, hogy az ugrást követően a térhajtómű egyszerűen eltűnik.
Akikan!
Daichi Kakeru olyan 16 éves, középiskolás diák, akinek soha nem volt barátnője. Az iskolából hazafelé tartva megáll egy üdítőital automatánál, hogy vegyen egy dinnyeszódát. Hazaérve aztán tusolás után ki is bontja, hogy igyon egy jót. Az első kortya lesz egyben az első csókja is, ugyanis az ital egy szép lánnyá változik, aminek következtében az ajkuk összeér és így megtörténik Kakeru első csókja.
Itsudatte Bokura no Koi wa 10 Centi Datta.
Főhőseink, név szerint Miou Aida és Haruki Serizawa a Sakuragaoka középiskola diákjai. Egy gyönyörű tavaszi napon találkoznak egymással, mely igazán sorsfordítónak ígérkezik. Bár nagyon különböznek egymástól, mégis összekapcsolja őket egy láthatatlan kötelék, melynek köszönhetően egyre több időt töltenek egymás társaságában. Sokan úgy gondolják, hogy ők bizony egy párt alkotnak, de valójában csak szoros barátság van köztük. Azonban a köztük lévő kötelék napról napra egyre erősebbé válik, míg végül már nem tudják leplezni az érzéseiket. Csak 10 centiméter van közöttük. Mindössze csak 10 centiméter, de ez a távolság áthidalhatatlannak tűnik.
Beteljesül az álmuk, hogy valaha is elnyerjék szerelmük szívét? Erre a kérdésre csak egy helyen találod a választ: mily meglepő, ebben az animében.
Hentai Ouji to Warawanai Neko.
Yokodera Yoto az atlétika klub tagja. Elég szerénynek és szorgalmasnak néz ki, így a világon senki sem gondolná róla, hogy ő egy beteges perverz. Ez előnyére válik, ám egyszer nagy gondban lesz: a keménykezű atlétikaklub-elnök, Tsutsukakushi Tsukushi felfigyel "szorgalmasságára", és megkéri hogy legyen ő a klub következő elnöke. Ez természetesen nem tetszik neki, hiszen ha elnök lesz, nem lesz ideje lesni a lányokat. Elutasítani nem tudja, hiszen az elnök szó szerint megölné, így más lehetőség után néz.
|