Link Univerzum
Animék száma: 2187 Doramák száma: 579
Az oldal azért jött létre, hogy segítsen megtalálni mindenkinek azt az animét vagy doramát, amit meg szeretne nézni. Az oldal NEM fansub, így újakat nem tud hozni, viszont a régieket megpróbálom mind összegyűjteni ide, hogy ne vesszenek el az internet nagy világában.
HIBA BEJELENTÉSE KÜLDD BE A MUNKÁDAT

 

 
Új Anime Részek
 
Új Dorama Részek
 
Kereső
 
Társalgó

 
Látogatottság
Indulás: 2011-12-07
 

 

Legújabb oldalra felkerült animék

Ginga Kikoutai Majestic Prince

A Wulgaru-ok támadása után úgy döntöttek, hogy minden 12 év feletti gyereknek kötelezően katonai iskolába kell mennie és pilóta oktatásban kell részesülnie. Azok a gyerekek, akik mesterséges úton születtek az MJP Projectből, mind nevelőszülőkhöz kerültek. Amint elmúltak 12 évesek, katonai iskolába kerültek és mindenkinek törölték az emlékeit a korábbi életéről.

Urara Meirochou

Történetünk színhelye a jövendőmondóiról ismert Meiro-machi, azaz Labirintus Város, ahová a világ minden tájáról érkeznek fiatal lányok, hogy elsajátítsák a jóslás tudományát. Ilyen a hegyek között nevelkedett Chiya, a mindig megfontolt Kon, a nyugati dolgok rajongójának számító Koume, valamint a félős Nono is. A sorozat a négy jövendőmondó tanonc mindennapi életébe enged bepillantást.

Harmonie

Honjou Akio egy átlagos srác, aki szeret mangarajongó barátaival beszélgetni és titokban szerelmes osztálytársába, Makina Juriba. A lány külsőleg még átlagosabbnak tűnik, mivel még zenét sem hallgat és nem is szeret kitűnni a tömegből. Egy tréfa következménye utáni események során Akio megtud egy titkot a lányról, és ezzel együtt ő is belép ugyanabba a világba.

Musaigen no Phantom World

Ebben a nem túl távoli jövőben a világot az emberek képzelete építette fel. A szörnyek, akik így létrejöttek a Fantomok. A Hosea Akadémia diákjai azért harcolnak, hogy legyőzzék ezeket a veszedelmes fantomokat.

 

 

Yuyushiki

Yuzuko, Yukari és Yui, akik újraindítják az iskola korábban megszűnt adatfeldolgozó klubját. Az adatfeldolgozás az ő értelmezésükben annyit tesz, hogy délutánonként összejönnek a klubszobában, mindenfélét kikeresnek az interneten és ezt megvitatják a saját, aranyosan együgyű stílusukban.